•A kaktuszok Amerikából kerültek Európába Félsivatagos és sivatagos tájak homokján, kövein, szikláin, korhadó faágon növekednek elsőként a dinnye-, a füge- és az oszlopkaktuszok terjedtek el. A növénykedvelők kiváncsisága és gyűjtőszenvedélye segítette az elterjedésüket. •A kaktuszok őshazája az amerikai földrész, ahol Kanadától a Tűzföldig a félsivatagos és sivatagos tájak jellegzetes növénye. A köztudatban mégis Mexikó az őshaza, ahol a vallási szertartásoknak is része volt a kiválóan alkalmazkodó növény. •Amerika őslakói fogyasztották is a húsát, levét, gyümölcsét. A nagyobb méretű kaktuszokat a hagyományos építkezéseknél használták: a Cereus giganteus 20 méter magasra is megnő. •Az ősi hitvilág szertartásaiban a Lophophora williamsii kaktusz " korona"- részét használták fel hallucinációs hatása miatt az azték papok. •Korunk kozmetikai iparának alapanyaga több kaktusz kocsonyásodó leve és a kaktuszokon élősködő Coselin tetű piros festékanyaga. Kaktuszok meghatározása. Előbb-utóbb minden gyűjtő eljut oda, hogy pontosan szeretné tudni, hogy mi a neve kedvenceinek. A családok, nemzetségek és fajok meghatározása nem könnyű feladat. Hazai és külföldi szakkönyvek közölnek ugyan bőségesen fajleírásokat és fényképeket, de ezek nem mind alkalmasak arra, hogy belőlük - különösen a gyakorlatlan kezdő - határozni tudjon. A határozás külső, szabad szemmel a növény külsején, látható tulajdonságok, úgynevezett határozási bélyegek alapján történik. Ilyenek például a tövisszín és szám, virágszín, növényszín, méret stb. A határozókulcsok többfélék lehetnek. A nagy BACKEBERG kaktuszmonográfiában használatos lépcsős határozókulcs nehézkes és több könyvben lévő nagy anyag miatt alig használható. Növeli a nehézséget, hogy nap mint nap jelennek meg a világ különböző kaktusz és botanikai folyóirataiban új fajleírások, amelyeket be kellene iktatnunk a határozókulcsba, ha mindig használható határozót akarunk készíteni. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy néhány faj nagyon változékony és különböző tartási körülmény az egyes határozó bélyegeket módosítja. Például megnyúlik a növény, vagy világosabb lesz a színe, kisebbek a tövisei stb. Ennek ellenére elég nagy biztonsággal használható határozókulcsokat és táblázatokat lehet készíteni, amelyeknek időnkénti kiegészítése a már széltében kapható új fajokkal, kielégíti az amatőr igényeket. Ilyen határozókulcsok készítéséhez szeretnénk az igényesebb amatőröknek, kedves gyűjtőtársaimnak segítséget nyújtani. Az igazság kedvéért és a csalódások elkerülése végett be kell vallanom, hogy sok kaktuszt én sem és nálam nagyobb tudású szakemberek sem tudnak pontosan meghatározni. De az ilyen egyed a kevesebb és végeredményben a gyakorlat teszi a mestert. Nosza! Határozzunk együtt tehát! A határozókulcsok építésének az elve az ellentétpárok megkeresése. Azok a "jó" határozó bélyegek, amelyek félreérthetetlenül látható ellentétekre épülnek. Vagy ilyen valami, vagy nem. Például a virág piros, ellentétele, hogy a virág más színű. Vagy, a tövisek rövidek (3-5 mm hosszúak) ellentétele, hogy a tövisek hosszúak (legalább 10-12 mm-esek vagy még hosszabbak). Itt az ítélet egyértelmű a bírálatnál, mert vagy piros a virág vagy nem és vagy rövid a tövis vagy hosszú. Minél több részlethatár állítható és minél több az "átfedés" annál bizonytalanabb a határozás. Minden szöveges ismertetésnél többet mond egy példa. Nézzük a Rebutia-kat. 1. A virág piros 2 2. a virág másszínű ... A bibeszál fehér 3 a bibeszál rózsaszín R. calliantha. 3. A tövisek sárgák vagy barnák, a virág lilás kárminpiros 4 a tövisek fehérek, vagy üvegszerűek 5 4. A virágok nagyok, 4 cm átmérőjűek, a tövisek barnásak R. violaciflora. A virágok kicsik, 2 cm átmérőjűek, a tövisek sárgák R. xanthocarpa lilacinorosea. 5. A tövisek fehérek és rövidek, legfeljebb 3 mm-esek 7 a tövisek sárgásak, üvegszerűek, hosszúak, legalább 8 mm-esek 9 stb. ... Ebből a példából a következő adatokat meríthetjük határozókulcs készítéséhez: 1. Minden számhoz egy tulajdonság és annak tagadása tartozik. 2. Minden kifutó sornak a végén egy utalószám, vagy egy fajnév van. Ha az eddigi tulajdonság felsorolás elég a faj meghatározásához, akkor a sor fajnévvel végződik, ha további elválasztás szükséges akkor a sor végén utalószám van, amelyet a sor elején megkeresve folytatjuk a hasonló fajok szétválasztását, mindaddig, amíg a kérdéses fajról már annyi adatunk van, ami minden más fajtól elválasztja. Ilyenkor a sor végén az illető faj neve található. A határozókulcs készítésének gyakorlati módszere a következő: Az első lépés a rendelkezésünkre álló irodalomból és az egyéni tapasztalatból kiindulva csoportosítjuk az azonos fajokat. Például kiírjuk a genus (nemzetség) összes pirosvirágú faját. A csoportból azután valamilyen más bélyeg például a tövishosszúság alapján két csoportot képezünk, majd az így nyert csoportokat kettéosztjuk megint más bélyeg, például magszín szerint. A szétosztást újabb és újabb bélyegeket keresve addig végezzük, amíg egy csoportban csak egy faj marad. Ilyen módon a csoport összes bélyegének felsorolása alapján a fajokat meg tudjuk különböztetni, mert a más csoportokban lévőktől legalább egy jól érzékelhető tulajdonságban eltérnek. Ezután következik a kísérleti határozás. Először már ismert fajokat próbálunk meghatározni a kulcs segítségével. Ha a kulcs jó, és az egyes választásokat (ítéleteket) jól hoztuk, az adott fajhoz kell eljutni a kulcs segítségével. Ha a határozás nem sikerül változtatni kell a határozókulcs felépítésén. Újabban beszerzett vagy megismert fajokat beilleszteni a kulcsba többnyire csak az egésznek az alapos átdolgozásával lehet. Sok esetben szakkutatók is megelégszenek a formakörbe sorolással, mert olyan sok a hasonló és gondosan szerkesztett határozókulcsok segítségével is csak bizonytalanul szétválasztható csoport.
A Mexikó környékén lévő Agave foldeken gyüjtik az aloe-cseppeket.