Esőerdők pusztulása,földünk tüdeje,veszélyben a Föld nevü bolygó.

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk

 

 

 

 

 

VESZÉLYBEN A FÖLD A természet rombolása, a környezetszennyezés mára már gigantikus méreteket ölt, annak ellenére, hogy mindenki szeretné megállítani. Csak éppen nem vagyunk képesek feláldozni egyes dolgokat annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon. Hiszen ezek a dolgok megkönnyítik életünket, sok örömet szereznek nekünk. Ezen kívül kellemesen eltölthetjük az idôt segítségükkel, jól szórakozhatunk. Ezt a nézôpontot azonban minél elôbb meg kell változtatnunk. Most már ugyanis sokkal komolyabb dolgok forognak kockán és nem csak az egyéni jóllétünk. Veszélyben van a Föld, s ezáltal az egész emberiség is. Ha nem teszünk gyorsan valamit, akkor talán már késô lehet, s végleg meg lesz pecsételve bolygónk sorsa. Hogy mire is gondolok konkrétan? Például az autókra. Persze ezek nagyon hasznosak, kényelmesek, csak éppen kipufogógázokat is kibocsátanak, amelyek nagyon káros hatással vannak az ózonpajzsra, hiszen átalakítják az ózont, újabb lyukakat képezve, melyeken az ultraibolya-sugarak át tudnak hatolni, s ezek többek között bôrrákot idéznek elô. Csak már teljesen függôvé váltunk az autóktól, nékülük teljesen megbénulna az egész élet. Éppen ezért nem is tudunk lemondani róluk. Pedig ezt kéne cselekednünk. Most még ugyanis megvan a választási lehetôségünk: vagy továbbra is így marad minden, és a Földet egy halott bolygóvá teszzük; vagy pedig radikális változásokkal reformáljuk meg az egész társadalmat, s megmentjük ezzel közel hétmilliárd ember és több tízmilliárd állat életét. Ha azonban csak ölbe tett kézzel várjuk, hogy mi fog történni, akkor minden kompromisszum nélkül az elsô variáció fog bekövetkezni. Vannak olyan dolgok is, amelyek kezdetben nagyon jónak mutatkoznak, ám valójában mégsem azok. Példának okán a NASA bejelentette, hogy a Föld tengelyforgási ideje egyre inkább lassul. Ez pár hónap alatt már 0,6 millisekundumot jelent. Ennek talán örülni kellene, hiszen több idônk lesz mindenre egy nap alatt (bármilyen csekély is legyen ez az idôtartam), ha a lassulás ilyen tempóban folytatódik. Ám ez csak egy mellékhatás. A kiváltója a dolognak, az El Nino meleg tengeráramlat olyan katasztrófákat idézett már elô, mint például a tavalyi ausztráliai- és idei borneói erdôtüzek. Az El Nino tulajdonképpen egy ártalmatlan áramlat lenne, ám Földünket már olyan mértékben megváltoztattuk, hogy az szörnyû katasztrófákat idéz elô. S ezért csakis az emberiség, nem pedig a természet a hibás. Ugyanúgy van ez a Föld lassulásával is. Még jónak tûnik (vagy legalábbis semlegesnek), ám nem tudhatjuk, hogy miket fog elôidézni. S ez egy nagyon felelôtlen cselekvésmód. Állandóan változtatjuk bolygónkat, s nem tudjuk, hogy az hogyan fog reagálni minderre. Ám mivel az ember a jelenlegi, vagy inkább pár száz évvel ezelôtti természeti körülmények között fejlôdött évmilliókig, egy vátoztatás csak rossz lehet. Egy másik nagy problémát jelent az erdôk írtása. Napjainkban már csak mintegy fele található meg a Föld felszínét eredetileg borító erdôkbôl, s ezek területe is rohamosan csökken, hiszen évente egy Nagy-Britanniányi erdôt írtanak ki. Ha ez így folytatódik, pár évtizeden belül nem lesz egy darab fa sem a Földön. Márpedig ez így fog folytatódni, s ráadásul még nagyobb iramban, ugyanis a Föld lakosságának állandó növekedésével egyre több alapanyagra, így többek között fára van szükség. Ez is egy olyan út, amely nem sokáig járható, ugyanis a Föld pusztulásához vezet. A növények két szempontból is nagyon fontosak számunkra. S ha valamelyik funkciójuk megszûnne, szörnyû katasztrófák következnének be a Földön - tûlélôk nélkül. Az egyik funkciójuk az lenne, hogy a fotoszintézis melléktermékeként oxigént állítanak elô. Erre pedig nekünk, embereknek szükségünk van. Nélküle csak percekig élhetnénk tovább. Így tehát láthatjuk, hogy egy elemi létfunkciónk függ a növényektôl.Térjünk át a második fontos tényezôre. A már említett fotoszintézissel a növények a szervetlen anyagból szerves anyagot tudnak elôállítani; más élôlények erre nem képesek. Így tehát ha a fákat kiírtjuk, akkor felborul a teljes tápláléklánc, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek. forr.ponthttp://www.agria.hu/tfm/veszely.htm

http://www.hirmutato.hu/hirek/mesterseges_fenyegetes_az_urbol_-_veszelyben_a_fold-1558366 http://www.mno.hu/portal/685509 http://zold.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=51390 http://www.xmagazin.hu/pShowCikk.tvn?cid=10107 http://www.fn.hu/uzlet/20070830/nincs_vita_veszelyben_fold/



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 1
Heti: 17
Havi: 529
Össz.: 144 924

Látogatottság növelés
Oldal: Veszélyben a föld nevü bolygó
Esőerdők pusztulása,földünk tüdeje,veszélyben a Föld nevü bolygó. - © 2008 - 2024 - eoerdo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »